szi

Szívvel-lélekkel Őrbottyánért

56 éves vagyok, 1 gyermek édesapja. 25 éve élek Őrbottyánban és 18 éve vagyok a közösségünk aktív tagja. 5 évig voltam alpolgármester, majd 2019 óra, az Önök bizalmának köszönhetően, Őrbottyán polgármestere pozíciót tölthetem be.

10 éve vagyok aktív polgárőr, 10 éve alapítottam társaimmal együtt a Tarsolyos Baráti Kör Hagyományőrző Egyesületet, melynek elnöke is vagyok, 9 évvel ezelőtt megalakítottam az Őrbottyán Közösségéért Csoportot, 8 évig voltam tagja az általános iskola Szülői Munkaközösségének.

Szinte minden közösségi munka, megmozdulás, rendezvény, aktív tagja, segítője vagyok nem csak a település vezetőjeként, hanem civilként is. Szívemen viselem Őrbottyán és a közösségünk sorsát. Mint ahogy eddig is, a jövőben is mindig számíthatnak rám!

csapatomképviselőjelöltjei

kollar-sandor

54 éves, 3 gyermek édesapja. Születése óta Őrbottyánban él, ötödik ciklusban vesz részt a városunk irányításában. Alpolgármester.

lazar-peter

3 gyermek édesapja, 18 éve él Őrbottyánban. Rendszeresen aktív tagja a helyi közösségi megmozdulásoknak, legyen szó bármilyen, akár fizikai munkáról.

porubszky-helga

1976-ban született, belsőépítész és műemlékvédelmi szaktanácsadó. 4 éve él Őrbottyánban. Helgának köszönhetjük a betlehemi installáció megújítását.

buzassy-gabor

56 éves, 3 gyermek édesapja, 22 éve él Őrbottyánban. Aktív tagja az Őrbottyán Közösségéért Csoportnak, az iskolai Szülői Közösségnek. 6 évig volt polgárőr.

szanto-veronika

3 gyermek édesanyja, 20 éve él Őrbottyánban, kezdetektől fogva aktív tagja közösségünknek. Az iskolai Szülői Közösség elnöke, 14 éve a Pénzügyi és Településfejlesztési bizottság külsős tagja

zwick-peter

55 éves, 3 gyermek édesapja, 3 éve él Őrbottyánban, városgazdasági üzemmérnök, rendszeres résztvevője a közösségi eseményeinknek. Szülővárosában 4 cikluson keresztül volt a helyi választási bizottság elnöke.

posta-zoltan

49 éves, 3 gyermek édesapja. Az Őrbottyán Közösségéért Csoport alapító tagja, a Tarsolyos Baráti Kör hagyományőrző egyesület alelnöke, és rendszeresen aktív tagja a helyi kezdeményezéseknek, az őrbottyáni GAMESZ munkatársa.

benko-otilia

1 gyermek édesanyja, 30 éve él Őrbottyánban. 7 éve presbiter, 10 éve aktív tagja Tarsolyos Baráti Kör Hagyományőrző Egyesületnek és mindig kiveszi a részét a társadalmi feladatokban, rendezvények biztosításában.

Lakossági fórumok időpontjai

maj2418:00 - Tó büfé
2162 Őrbottyán, Tó u. 7228.

maj2918:00 - Pálos fogadó
2162 Őrbottyán, Rákóczi Ferenc u. 245.

jun418:00 - Kvassay klub
2162 Őrbottyán, Molnár Ferenc u. 2.

jun718:00 - Termelői Piac
2162 Őrbottyán, Rákóczi Ferenc u. 185.

Lakossági Fórumaink alkalmával megismerhetik a terveinket, megoldási javaslatainkat. Felmerülő kérdéseikre keressünk közösen válaszokat. Várunk minden kedves érdeklődőt, aki saját maga szeretne meggyőződni arról, hogy kinek is adjon felhatalmazást és bizalmat a júniusi önkormányzati választáson. Kérem, Ön is éljen szavazati jogával! Most tudja igazán érdemben a jövőt formálni. Köszönöm aktivitásukat és megtisztelő figyelmüket!

Gondolatok az önkormányzati választások kapcsán

Nem változott volna semmi? - válasz egy lakossági észrevételre

Tisztelt Hölgyem! Nem változott semmi? Kérem olvassa el ezt a hozzászólásomat, amiből egy másik...

Szántó Veronika

Nagy örömmel konstatáltam, hogy a 2024-es Önkormányzati választás ennyi tenni akaró embert...

Válasz egy helyi lakos észrevételére 2

Tisztelt.....! Reakciójából úgy érzékelem, hogy üzenetem célba ért! Azon döntését tudomásul...

Mindig is nyitottan a lakosság, a közösségünk felé

A jogszabályok nagyon fontosak, mert meghatározzák a törvényes keretét a mindennapi életnek,...

Válasz egy helyi lakos észrevételére

Köszönettel vettem levelét. Engedje meg, hogy reagáljak az Ön észrevételeire. A videóban...

Megkezdődött a kampány

Szombaton megkezdődött az aláírásgyűjtés. A jelöltek felvették az aláíró íveket és mindenki a maga...

Érvek - ahogy Önök látják

Ó, mondd, Te kit választanál?

Pár nappal a választások előtt bizonyára már mindenkinek van egy kialakult álláspontja, kire, ill....

Egy helyi lakos meglátásai

Szeretném választópolgárként leírni a problémáimat és az észrevételeimet a sokszor aljasan támadó...

Mit kíván Őrbottyán lakossága?

Aszfaltos utakat, fejlődő infrastruktúrát, intézményhálózatot és az ezek megvalósításához...

Merre billen a mérleg nyelve?

Az önkormányzati választás alkalmával azt mérlegeljük, kikre szavazva járunk jobban? Azokkal, akik...

Tettek, vagy ígéretek?

Önkormányzati választások előtt a jelöltek vonzóbbnál vonzóbb ígéretekkel egymásra licitálva...

Amikor tettekre van szükség

Nem csak polgármester vagyok, hanem egy ugyanolyan őrbottyáni lakos, mint bárki más. Még céljaink sem különböznek. Viszont, ha tenni kell, rám számíthatnak polgármesterként és lakosként egyaránt.

Nem csak kampányidőszakban!

Hálásan köszönöm minden lelkes, önkéntes és dolgozó odaadó munkáját, mit Őrbottyánért tesz! Bárhogy is döntsön a város, nem lesz ez másként a választások után sem.

2024. június 9-én Őrbottyán választ

Az őrbottyáni lakosok megtisztelő bizalmának köszönhetően 2019-től Őrbottyán város polgármestere lehetek. Személyes podcastjeimben foglalom össze az elmúlt évek tapasztalatait, eseményeit, meglátásaimat.

0

SZÍVVEL

0

LÉLEKKEL

0

ŐRBOTTYÁNÉRT

0

ÖNÖKÉRT